A Budai Gourmet-n jártunk…

Június 3-5. között került megrendezésre a Budai Gourmet fesztivál. A Tokaji Borecet Manufaktúra és a többi kiállító nevében is elmondhatom, nagyon sokat készültünk a rendezvényre, hiszen mindannyiunk célja az volt, hogy a nagyközönség felé nyissunk, közelebb juthassunk a tömegekhez.
DSC_9945

Boldogan mondhatom, egyre többen érdeklődnek irántunk, sőt van, aki már régi ismerősként köszönt minket. Örülök, hogy változóban van a világ. Természeten nem a high-tech fejlődésre gondolok, sokkal inkább a gyökerekhez való visszanyúlásra, a régiek szemléletének újraértelmezésére. Ez az irány egyre inkább teret hódít, ezt tapasztaltam az elmúlt hétvégén is. Kezdve azzal, hogy a könyvesbolt standjánál nemcsak a trendi angol séf könyve volt megtalálható, hanem Dobos C. József (igen, a dobostorta atyja) válogatott receptes könyve is.

Elég volt elsétálnom a Rosenstein, vagy akár a Pest-Buda étterem bázisa felé, csupa újragondolt klasszikus fogással találkozhattam. Hiszen annak az országnak nincs jövője, amely nem becsüli múltját.

DSC_9980

Nem célom a rendezvényt ismételten anyagi szempontból vizsgálni, ezt jó pár blogger, és hatalmas mennyiségű kommentelő megtette. Én csupán azt szeretném elmondani, manufaktúránk kis csapata miért sajnálta a távozást a négy nehéz nap után:

Mert ezen a rendezvényen megfért egymással a Michelin csillag, és a lósonkát áruló pödrött bajszú bácsi is. Ámulva hallgathattuk a régészt, akinek majd akkora szerelme az olivaolaj, mint gyermekei anyja, és úgy tud mesélni, hogy a szánk tátva marad. Mert olyan jó kávét nem ittam még Magyarországon, mint a sarkon a fűszeresnél. Mert ismét találkoztam őszinte, jóindulatú, kedves emberekkel. Jó volt sötétedés után pár perce megpihenni, és a jazz szakosokat hallgatni. Szerettem szívből érdeklődő emberek kíváncsi kérdéseire a legjobb tudásommal felelni.

Nekem ezt adta a Budai Gourmet fesztivál, és ezekre a pillanatoka szeretnék emlékezni.

Formanek Csenge

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük