Leírás
Felhasználási javaslat:
A körte-levendula édes, intenzív gyümölcsös izével kiváló kiegészítője salátáinknak. Önmagában is ízletes a salátára locsolva, de készíthetünk belőle vinaigrettet is, pl. olívaolajjal, vagy más kedvenc hidegen sajtolt olajunkkal, ízlés szerint sóval, borssal kikeverve, nagyon finom öntet készíthető belőle.
Frissítő italként, egy pohár vízben kb. egy evőkanálnyi balzsamecetet érdemes elkeverni, és iszogatni. Nemcsak finom, de segíthet az egészség megőrzésében is.
Húsokhoz nagyon szépen passzol, akár a kész sültekhez készítünk öntetet belőle, vagy csak pár cseppel fűszerezzük kész ételünket, mindenképp izgalmas ízek keverednek ki belőle.
Egyedülálló kiegészítője lehet bármilyen desszertnek. Használjuk bátran gyümölcsök posírozásához, vagy ízesítsük vele süteménytésztánkat, krémjeinket.
Bátran keverjük bele olajos húspácba is, majd hagyjuk egy-két órát pihenni benne a húst. Ezután süssük serpenyőben, vagy sütőben, az ecetnek köszönhetően sokkal puhább és porhanyósabb lesz a végeredmény.
Nagyon szeretjük, ahogy ez a két íz egybeolvad, sokkal sokkal több így együtt, mint külön-külön. A körte gazdag vitamin –és ásványianyag tartalma erősíti az immunrendszert, kimerült szervezetünk is meghálálja. A levendula pedig kiváló regeneráló és relaxáló szer.
Olyan sokoldalú ez a termékünk, hogy bátran ajánljuk a top gourmet ételek fűszerezésére, húsok pácolására, sajtokra, de feldobja a legegyszerűbb zöld salátát is (pl rukkolával igazi remekmű) és nem utolsó sorban nagy kedvenc vizzel higítva iszogatni.
A termék nem tartalmaz sem tartósítószert, sem aromákat, sem ízfokozót. Édesítésre gyümölcsmustot használunk, ezen kívül semmilyen hozzáadott cukrot nem tartalmaz.
Körte-levendula balzsamecetünket 2018-ban Great Taste Awards-on 3 csillaggal jutalmazták.
Istvánné Kameniczky –
Viktória –
Nagyon szeretjük, ezért a rokonoknak is vettünk kipróbálásra ilyen mini kiszerelésben – hátha ők is rákattannak!
Eszter Horváth –
Judit S. –
Különleges érdekes aroma párosítás, szerettem használni.
Anita –
Sandorné Balázs –